genex
Kereső

SAJTóANYAGAINK

Útvonal: Sajtóanyagaink/

A GENEXAIR Klímagyárral kapcsolatos médiaanyagok:

 


 

GENEX: „2009 rendkívül nehéz év volt, de a gyárunkat sikerült felépíteni”

 

2010. február 9., Budapest – A Genex Cégcsoport a válság közepette is megőrizte piaci pozícióját: habár 2009-ben árbevétele csökkent, piaci részesedését még így is meg tudta őrizni. Több nagy sikeres projekt megvalósítása és pályázat elnyerése mellett a tavalyi év mérföldkövet jelent a cég életében: a Genex átadta Közép-Európa első környezettudatos klímagyárát az észak-magyarországi Perkupán.

 

A Genex Zrt., a hazai klíma- és légtechnikai piac meghatározó szereplőjeként úgy látja, hogy a tavalyi év a teljes hazai klímatechnikai iparág számára a túlélésről szólt. A gazdasági válság miatt beszűkült piaci lehetőségek és a meglévő piaci túlkínálat következtében jelentős verseny alakult ki a megmaradt projektek és az üzleti lehetőségek esetében. A fogyasztók szempontjából kedvező fejleményként emlegetett árverseny a klímapiacon csökkentett vállalási árakat hozott, amely megnehezítette a megbízások finanszírozását és a cégek működésének fenntartását. Ezek a folyamatok sok céget létszám- és/vagy infrastruktúra csökkentésre kényszeríttet.

 

Ennek ellenére a Genex úgy látja, hogy a Magyarországra begyűrűző válság hosszú távon pozitív hatásokkal is járhat: egyrészt felszívja a gyártók meglévő készleteit, másrészt konszolidálja a sok szempontból felhígult piacot. Ennek eredményeként pedig csak az erős, stabil háttérrel rendelkező, megbízható cégek maradhatnak a kínálati oldalon. Mindezekkel együtt, várhatóan 2010 is a kiélezett piaci versenyről, a piaci igények és a piaci szereplők további csökkenéséről fog szólni.

 

A lakossági szegmensben – ahol a nyári időszak a főszezon – a Genex véleménye szerint nem várható jelentősebb visszaesés, különösen, ha az idén nyáron az átlagnál melegebb időjárás lesz. A technológiai és az intézményi szegmensben a gazdaság lassulása miatt további recesszió prognosztizálható, elsősorban az építőipar alacsony teljesítménye miatt. Másodsorban pedig a beruházási és üzemeltetési költségek visszafogása miatt lehet csökkenésre számítani.

 

Az iparág jövője szempontjából a Genex Zrt. vezérigazgatója, Bántó Károly úgy fogalmazott, hogy „a mindenkori államnak nagyobb mértékben kellene támogatnia az energiatakarékos műszaki megoldások elterjedését, bevezetését, például hagyományos infrastruktúrák hőszivattyús hűtő-fűtő rendszerekkel történő kiváltására. Ez különösen a nagyobb állami intézmények esetében jelentene jelentős megtakarítást, azaz kevesebb villamos energiafogyasztást, nem beszélve a hosszú távú környezetvédelmi és gazdaságossági szempontokról”.

 

A Genex tavaly megőrizte piaci pozícióját, amelyet ebben a gazdasági közegben is hatalmas sikernek értékel. Árbevétele 2009-ben várhatóan 3,5 milliárd forint lesz, adózás előtti eredménye pedig 100 millió forint körül alakul. 2010-re is hasonló árbevételt várnak. A Genex amellett, hogy számos közbeszerzési pályázaton sikerrel indult és több jelentősebb projektet határidőre maradéktalanul teljesített, 2009-ben felépítette saját klímagyárát, amely egyben Közép-Európa első környezettudatos klímagyára is. A gyárra alapozva a Genex saját termékekkel akar piacra lépni, hogy ezzel tovább erősítse piacvezető pozícióját.

 

###

A Genex Cégcsoport (www.genex.hu)a klimatizálás minden piaci szegmensének aktív és meghatározó résztvevőjeként Magyarország legnagyobbklímatechnikai gyártó és szolgáltató vállalata. 1995-ös megalakulása óta folyamatosan növeli pénzügyi és szakmai eredményeit. A Genex a második legnagyobb a lakossági klímaberendezések értékesítésében, egyes területeken pedig piaci részesedése abszolút piacvezető pozíciót jelent. Gyártási palettáján folyadékhűtők, geotermikus és egyéb hőszivattyúk szerepelnek. A vidéki kirendeltségek révén a legnagyobb létszámú hazai szervizhálózattal rendelkezik. Budapesti központja mellett 2004-ben megkezdte a külföldi leányvállalatok létrehozását: mára jelen van termékeivel Bulgáriában, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és 2009 év eleje óta az USA-ban is. A cég székhelyén a legmagasabb munkahelyi követelményeknek megfelelő 1000 m2-es iroda, 200 m2-es bemutatóterem, és 2000 m2-es raktárterület is hozzájárul az ügyfelek, partnerek magas színvonalú kiszolgálásához. A cég erőssége az egyedi igények kezelésében, a megrendelő-központú szemléletben (pl. 4 órán belüli kiszállás) és az alacsony árszintben rejlik.

 

További információk:

Genex Csoport– (36-1) 222-0404

Varró Helga, marketing menedzser (varro.helga(at)genex.hu) és Tokaji Gábor, értékesítési igazgató (tokaji.gabor(at)genex.hu)

<<>>


EURÓPA LEGNAGYOBB KLíMATECHNIKAI KIÁLLíTÁSÁN A GENEX IS BEMUTATKOZOTT MILÁNÓBAN


Az idei évben ismét megrendezésre került Európa legnagyobb klímatechnikai kiállítása, a kétévente megrendezésre kerülő Monstre Convenio, Milánóban.

bővebben >>>
 

Platinum Silenc Inverter Split klíma

A műszaki tartalom, az alacsony zajszint és a széles működési tartomány a legfontosabb, akkor a GENEX SILENCE INVERTER SPLIT KLÍMA a tökéletes megoldás.

 

Új típusú VRV rendszerek

A GxMV rendszerek a speciális hűtési (-5°C – 50°C) fűtési (-18°C – 27°C) technológiák közül az egyik legköltségkímélőbb megoldás. Alkalmas nagyobb családi házak, társasházak, irodaépületek, üzletek vagy akár szállodák klímatizálására is.

 
H-Budapest 1107 Fogadó u. 4. • Tel.: (06) 1-222-0404 • Fax: (06) 1-251-7100 • E-mail: info@genex.hu